KiszelKati.hu

A zene az kell, mert körülölel, és nem veszünk majd el...

A Zene Világnapja alkalmából elfogadtuk a Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak és növendékeinek kedves invitálását az Öregiskolába, és ellátogattunk kis koncertjükre. A szép zenei élmény mellett, részesei lehettünk egy jó hangulatú, humorral színezett, közvetlen hangvételű műsorvezetésnek, amelyet a Zeneiskola igazgatójának és fuvolatanárának, Gáspár Kornéliának elbűvölő személyisége tett teljessé. Számomra különleges hatást kölcsönzött a műsornak, hogy több növendékre emlékeztem még óvodás korából és megejtő volt nézni, hallgatni, hogy milyen szépséges, tehetséges fiatalokká cseperedtek.

A kis koncert során felelevenedtek gyermekkorom zeneiskolai vizsgaelőadásai és koncertjei, hogy mekkora izgalommal és lelkesedéssel készültünk egy-egy előadásra és milyen örömteli érzés volt, hogy sokan vannak, hogy megtapsolnak, hogy kíváncsiak ránk, hogy szeretik a zenénket. (Igaz, a fárasztó gyakorlások is eszembe jutottak, meg az emlékek, hogy hogyan is próbáltam megúszni azokat az órákat.)

Mivel zenei általános iskolába jártam, nyilvánvaló volt számomra a hangszertanulás, nem is tudtam, hogy ez nem minden gyerek életében van így. Szoprán furulyán 6 évig, zongorán 10 évig, alt furulyán 2 évig tanultam játszani, 20 éves koromig aktívan zenéltem, aztán már csak hobbi szinten, ma pedig csupán amatőr hallgató vagyok. Bizonyára a családi nevelés és a zeneiskolai élmények együttes hatásának eredménye az, hogy a kocsimban gyakran hallgatom a Bartók Rádiót, és családi ünnepi alkalmakkor is rendszerint klasszikus zene szól nálunk.

Örülök, hogy sikerült időt szakítanom a kis koncertre. Köszönöm a kedves fogadtatást és az élményt, amit a tehetséges zenenövendékektől, tanáraiktól és a két fiatal és remek nagykovácsi zeneszerzőtől kaptunk. Szerintem még sok szépet fogunk hallani tőlük/róluk.

"A zene gazdagítja a kedélyt, nemesíti az ízlést, fogékonyabbá tesz más szépségek iránt." (Bárdos Lajos)

Vissza