SZABADSÁG, BECSÜLET, ÖNFELÁLDOZÁS – mély
tartalommal bíró szavak ezek. Közös nemzeti emlékezetünk fontos állomásának
emlékét őrzik: az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét.
„… meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta:
Elég volt.”
Márai szavaival köszöntöm Önöket, Tisztelt Ünneplő
Közösség, Kedves Nagykovácsi Lakostársaim!
Legfiatalabb nemzeti ünnepünk alkalmából a világ
magyarsága gyűlik ma össze fejet hajtani, és ahogy Márai írta:
„… sokan vetnek most
keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.”
1956. október 23-án történelmi sorsfordulót
írtunk. Nem túlzás azt állítani: a „világ csodájavolt ez”. Olyan csoda, amely
egy világhatalom alapjait rendítette meg.
Az események Rajk László és mártírtársainak
újratemetésével gyorsultak fel. Százezer tüntető volt az utcákon. Az egyetemeken diákok
szervezkedtek, követeléseik: többpárti választások, Nagy Imre miniszterelnöki
kinevezése, a szovjet csapatok kivonása, a Kossuth-címer visszaállítása.
Lázas hangulat uralkodott. Rákosi hatalma megingott.
Október 23-ra a lengyel szabadságmozgalommal
szolidaritást vállalva a műegyetemisták tüntetést szerveztek, amit a kormány
előbb betiltott, majd mégis engedélyezett, de budapesti pártszervezeteket
mozgósítottak, hogy a tömegben elvegyülve próbálják „normális mederben” tartani
az eseményeket. Délután a Petőfi-szobornál Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti
dalt, a REFRÉNT VELE ZÚGTA 10-15 EZER MAGYAR. Estére kétszázezres tömeg
érkezett a Kossuth térre a Parlament elé. A HÁZAKON MEGJELENTEK A NEMZETI
ZÁSZLÓK, AMELYEKBŐL KIVÁGTÁK RÁKOSI CÍMERÉT.
„… meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta:
Elég volt.”
A hatalom kemény megtorlást ígért.
A tömegbe lőttek.
Mozgósították a szovjet harckocsikat.
Több száz ember halt meg az utcákon. A halottak között asszonyok és gyerekek. Az
áldozatok többsége hátulról szenvedte el a sebesülést.
„… meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta:
Elég volt.”
A magyar települések 82 százalékában történtek
forradalmi megmozdulások.
Nagykovácsiban Dr. Schmidt Imre a budapesti forradalom hírére aktív szerepet
vállalt a helyi eseményekben, lelkesítő beszédet mondott a Világháborús
Emlékműnél, ahol a 16 pontot is felolvasták. Megalakították a Nemzeti
Bizottmányt, tevékenységével és szervezésében megvalósulhatott a közrend
védelme és a lakosság ellátása.
1956-ban a fegyveres felkelés kivívta az ország
vezetésében a politikai fordulatot. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy
megmutassa a világnak a SZABADSÁGHOZ és IGAZSÁGHOZ való jogát és ragaszkodását.
A mából nézve szinte érthetetlen: hogyan mert egy
maréknyi nemzet farkasszemet nézni a világ legerősebb hadseregével? Hogyan tudtak
kitartani a kíntól hangos vallatószobákban? Hogyan mertek szembenézni a
halállal a szürke börtönudvaron? Hogyan tudtak leélni egy életet
mellőzöttségben, emelt fővel, szűkös egzisztenciába szorítva?
A VÁLASZT NEM ÉN ADOM MEG.
A VÁLASZ ÖNÖKBEN IS OTT VAN. Mindannyiukban,
akiknek fontos ma itt állni.
Valamiért fontos ma itt állni!!!
1956. az emberi méltóság visszaállításának a
forradalma is.
Ma fejezzük ki tiszteletünket és hajtsunk fejet a
HŐSÖK és ÁLDOZATOK előtt. Nagy Imre és társai előtt, a pesti srácok előtt, a
vidéki értelmiségiek, munkás- és parasztemberek előtt, akik harcoltak a
SZABADSÁGÉRT. Akik kiálltak ESZMÉK mellett, FELÁLDOZTÁK ÉLETÜKET, hátrahagyva
árván gyermekeiket.
A szovjet pártvezetés október 31-én úgy
döntött, katonai erővel leveri a magyar forradalmat. Néhány nap alatt vérbe fojtották.
Ezrek fizettek életükkel, mások börtönbe
kerültek, sokakat szilenciumra kényszerítettek, 200.000 magyar hagyta el az országot.
„És minden rendű népek,
rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?”
S hogy miért? Mert egy nép azt mondta: „… Elég volt.”
Életünk és történelmünk bármelyik pillanatában vállalható
az
akkoriak bátorsága és elszántsága.
A BÁTORSÁG ÖNÖKBEN IS OTT VAN.
Méltóságteljes emlékezést, Nagykovácsi!