15 2021 Mar

Kossuth Lajos, Széchenyi István, Batthyány Lajos, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór, Irinyi József – nemzedékük emberi, politikusi nagyságai lettek.

Ők azok, akik a saját eszközeikkel azért küzdöttek 173 évvel ezelőtt, hogy hazánk modern, polgári állam legyen.

Március 15-e van.

1848. március 15-én a „Márciusi Ifjak” vezetésével Pesten kitört a forradalom. Ma, szerte az országban és határainkon túl is, felvonjuk a nemzetiszín zászlót; délvidéki, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyar honfitársainkkal együtt kokárdát tűzünk mellkasunkra, és emlékezünk, csöndben emlékezünk.

Kedves Nagykovácsiak!

Idén másképp ünneplünk. Most más teszi ünneppé a megemlékezést: a belső múltidézés, a csöndes elmélkedés, a befelé fordulás.

A csöndben elgondolkodunk azon, mi az igazi szabadság.

173 évvel ezelőtt vérontás nélkül győzött a forradalom, a Habsburg-ház – látszólag – elfogadta a 12 pont követeléseit, és megalakulhatott az első magyar független felelős minisztérium gróf Batthyány Lajos vezetésével. Kormányában helyt kaptak a centralistáktól a liberálisokon át a mérsékelt arisztokraták is. Igazi konszenzusteremtő volt. Ő az, aki hordozza magában a szabadság és felelősségvállalás üzenetét minden mai vezető számára. Nem volt harsány, de szikár akarat vezette. Cselekedeteiben erény és határozottság volt. Tanulhatjuk tőle a nemzeti öntudatot és kitartást. Mindvégig ragaszkodott az elveihez, a törvényekhez, az alkotmányhoz. A méltatlan, kötél általi halált még akkor sem fogadta el, amikor tudta, hogy meg kell halnia. A kivégzőosztag előtt is a hazát éltette.

Szabad volt.

Megengedte magának, hogy szabad legyen: lelkében, szellemében. Csöndben, de szikáran.

A csöndben elgondolkodunk azon is, mi az igazi hatalom.

A „Márciusi Ifjak” nem akartak hatalmat.

A „Márciusi Ifjak” nem hatalmat akartak.

Szabadságot akartak. Egyenlőséget akartak. Hittek egy polgári, demokratikus államban. Hittek abban, hogy nekik ezzel dolguk van. Hittek és cselekedtek - hiszen mit ér a hit cselekvés nélkül, és mit ér a cselekvés hit nélkül. Ha 1848-ban, azon az esős szerdai napon bennük alábbhagyott volna a hit és a cselekvőképesség, akkor nem indult volna el az a folyamat, amely átvezette hazánkat a feudális viszonyokból a polgárosodás és modernizáció útjára.

A csöndben azon is elgondolkodhatunk, mi az igazi alkotás.

Hogy számomra mit jelent?

Így, 1848 kapcsán, egyet jelent a közös örömmel, a kezdeményezőképességgel, a tervezés élményével, a megvalósítás izgalmával.

Egyet jelent Széchenyivel.

Azzal a haladó szellemiséggel, aki nélkül ma szegényebb lenne az iparunk, a közlekedésünk, a gazdaságunk, a nyelvünk, a kultúránk.

Azzal, aki már 2 évszázaddal ezelőtt is tudta, hogy egy asztalhoz kell ültetni a tenni akaró, jószándékú arisztokratákat, mert az alkotás csapatmunka. Egymást támogatva előre menni. Előre. Egészséges egyensúlyt találva hagyomány és modernitás, tradíció és haladás között.

Ez számomra Széchenyi üzenete.

És szükségszerűen elgondolkodunk azon is, mi az igazi küldetéstudat.

Március 15-én vérontás nélkül győzött a forradalom, de egy másfél éves emberfeletti szabadságküzdelmet indított el a császári túlerővel szemben. Őseink, nemzeti hőseink tudták, hogy leküzdhetetlen erőkkel állnak szemben, mégsem hátráltak meg. Tették, amit tenniük kellett.

Hát nem ez az igazi küldetéstudat?

Hinni annyira, hogy nem számít a túlerő.

Hinni annyira, hogy a feudális állam helyén megteremthető a modern polgári Magyarország, a gazdasági és társadalmi modernizáció.

Kossuth Lajos, Széchenyi István, Batthyány Lajos, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór, Irinyi József.

A kitartás, a tenni akarás, a hazaszeretet példaképei.

Emberek voltak. Különböző személyiséggel. Küldetéstudattal. Kompromisszumokkal. Hibákkal.

De a cél mindannyiuknak egy modern, polgári Magyarország volt.

Ahogy Kossuth Lajos fogalmazott: „a haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.”

Tisztelt Nagykovácsi Polgárok!

Kedves Hazájukat Szerető Ünneplők!

Gondolatban járjuk most végig az 1848-as forradalom helyszíneit: a Pilvax kávéházat, az Egyetem teret, Landerer nyomdáját, a Nemzeti Múzeum kertjét, a Nemzeti Színházat, és emlékezzünk, hogy nemcsak azért tartozunk kötelességgel, ami van, hanem azért is, ami lesz!

Békés emlékezést kívánok mindenkinek!