KiszelKati.hu

Trianon100

„Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.”

Tisztelt Emlékezők, kedves Nagykovácsiak!

Ma délután fél 5-kor, Kárpát-medence-szerte felzúgtak a harangok, emlékeztetve minket egy olyan százéves traumára, amelyre a hét országba szétszakított Kárpát-medencei magyarság a mai napig nem talált gyógyírt.

Pontosan 100 éve, 1920 június 4-én, fél ötkor Trianonban aláírták a békeszerződést, amely Magyarország számára az I. Világháború végét jelentette. Azt a szerződést, ami talán magánál a háborúnál is több és hosszabban tartó szenvedést, veszteséget okozott Magyarországnak, amivel hazánk elvesztette területének 2/3-át és lakosságának a felét.

„Nem lehet feledni, nem, soha.”

Nem lehet elfelejteni, még száz év múltán sem, hogy a háború éppen csak elvonult borzalmai után, akkor a béke is tragikusan kezdődött a magyarság számára. Családok, életek, közösségek szakadtak szét, hevertek romokban. Az addig ismert Magyarország, a Magyar Királyság és vele együtt a Monarchia is, megszűnt létezni. Az ország, ami ezer éven keresztül Európa egyik meghatározó erejeként formálta földrészünket, nem volt többé.

Mennyit változott azóta a világ! Nem száz év alatt, de az előző ötvenben is. Amikor annyi idős voltam, mint itt a cserkész fiatalok, nem tudtam arról, hogyha bármelyik irányban átmegyünk a magyar határon, akkor ott szintén magyarokkal fogunk találkozni. Szerencsére ma már ott tartunk, hogy újra természetes, hogy felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki, magyarországi és diaszpórából érkezett magyar fiatalok együtt táboroznak a cserkészparkban és együtt gondolkoznak közös jövőjükről.

„Nem lehet feledni, nem, soha.”

Nem lehet elfelejteni, ami történt. Nem lehet, nem szabad! Emlékezzünk, ahogyan most itt ma is. Emlékezzünk Trianonra, nemzeti tragédiáinkra, de hőseinkre, bölcs királyainkra, a kulturális, zenei, egyéb művészeti, sportbeli és tudományos eredményekre, amivel mi, magyarok évszázadokon keresztül gazdagítottuk (és gazdagítjuk azóta is) a világot. Emlékezzünk és ne felejtsük soha, hogy a magyar szív és a magyar ész milyen eredményeket ért el egész történelmünk során.

„Nem lehet feledni, nem, soha.”

Nem, nem lehet. De nem is kell. Mert minden veszély, balsors, történelmi tragédia ellenére, amikből pedig jócskán kijutott nekünk, még mindig itt vagyunk Európa közepén. A keservek ellenére még mindig itt vagyunk, élünk, és szervesen részt is veszünk a világ körforgásában. A szétszakított magyarság nem tűnt el a történelem során, hanem itt van, itt vagyunk büszkén minden földrészen, a tudományok szinte minden területén, a matematikától az űrkutatásig, a világ művészeti életében, irodalomban, költészetben, zenében, festészetben, számos sport élvonalában, elismeréseket, díjakat nyerünk... itt vagyunk! Magyarország nem szűnt meg száz évvel ezelőtt azon a júniusi délutánon.

A haza nem ország! A határokat nem csak a politikusok húzzák meg vonalzóval, tárgyalóasztaloknál. Az összetartozás, a nemzet összetartozása felülkerekedik a szigorú, lélek nélkül húzott vonalakon.

Keressük az utunkat? Igen. Hibázunk? Lehet. Mindig könnyebben, jobban, gazdagabban akarunk élni? Hát persze! De vannak céljaink, van jövőnk, tanulunk, fejlődünk, előre nézünk és egy jobb, szebb világot építünk.

Össze kell fognunk! Sok munkába, verítékbe kerül, de sikerül. Akármi is történt 100, 500 évvel ezelőtt, vagy akár pár hete, bebizonyítottuk 100-szor, 500-szor és most is, hogy hittel, szívvel, ésszel, akarattal és összefogással úrrá tudunk lenni minden nehézségen, legyen az háború okozta pusztítás, vírus vagy bármi más.

Mert az utóbbi hetekben is pont ezt tettük. Összefogtunk, óvtuk a családunkat, figyeltünk a körülöttünk lévőkre, segítettünk, ha kellett és így, együtt, túljutottunk a nehézségeken, legyőztük a veszélyt, ami más országoknak nem sikerült ilyen jól.

Nem kell beszélni róla sohasem,

De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha.”

Nem lehet. De emlékezzünk és nézzünk előre. Együtt, közösen. Erre tanít minket Trianon, így lesz a világ benne Nagykovácsi olyan hely, ahol jó lenni, ahol jó élni.

Vissza