KiszelKati.hu

Rendhagyó március 15.

Március 15-e az a nemzeti ünnepünk, amelyiket talán a legegységesebb közszeretet övez a nemzeti emlékezetben. Idén mégsem tudtunk úgy ünnepelni, ahogy szerettünk volna, ahogy a szívünknek kedves lenne. De példát venni így is tudunk, emlékezni így is lehet.

Tudom, szokatlan érzés, hogy nem az iskolások, óvodások felemelő műsora adja az alaphangulatot, nem a lelkes tömegben mosolygunk egymásra. A kokárdát ugyan feltűzzük a kabátunkra, de ha helyesen járunk el, ezt bizony kevesen látják most. Idén mást vár tőlünk a haza. Többek között az 1848-1849-es szabadságharc történelmi eseményeiből tanultuk meg, hogy a haza építőkövei az önfeláldozás, a megfontolt cselekvés, az összefogás, a lankadatlan szorgalom, a lemondás, sokszor pedig a tűrés. És most, 2020-ban, 172 évvel a szabadságharc eseményei után ismét ugyanezeket az építőköveket kellene alkalmaznunk, pedig se forradalom, se szabadságharc, se háború nincs kis országunkban. De baj, bizony van! Olyan világjárvány ütötte fel fejét, amivel egyelőre a legszakavatottabb tudósaink se tudnak mit kezdeni. Ha ők nem, akkor mégis mi mit tehetnénk? Egyetlen dolgot, de azt következetesen: minden előírást, utasítást, javaslatot a legmesszebb menőkig betartani! Nem, ne mondjuk azt, én még elmegyek a befizetett síútra, én még meglátogatom a nagynénémet a szomszédos országban, ide meg oda elutazhatok még, hiszen nincs lezárva a határ. Ne várjuk meg, hogy fizikailag korlátozzanak minket. Legyünk képesek saját magunkat korlátozni kis ideig, néhány hétig, hónapig, ameddig muszáj.  Mennyivel kevesebb ez, mint amikor fegyvert kellett fogni a múlt hőseinek, mint amikor életüket kellett áldozni mások életétéért! Most csak magunkat kell megvédeni, hogy mindenki mást megvédhessünk. Olyan sok ez? Tegyük meg, lépjünk túl önmagunkon, emelkedjünk felül kicsinyes dolgainkon és figyeljünk arra, mit tehetünk a másikért! Fogadjuk meg a hozzáértők tanácsait, tartsuk be a hozott rendelkezéseket! Fogjunk össze szeretettel, de nem személyes találkozásokkal, hanem fegyelmezettséggel, lemondással, önmérséklettel, a szükséges rossz tűrésével. Talán így a legkevesebb áldozattal és a lehetőségekhez képest a legrövidebb idő alatt túlléphetünk ezen a megpróbáltatáson is.

Aztán újrakezdhetjük a kicsinyes csatározásainkat, a széthúzást, az ellenségeskedést... Vagy mégsem?! Ezt majd döntsük el akkor, ott és együtt. Lehet, soha többet nem kell visszatérnünk ehhez, mert eleget tanulunk a megpróbáltatásokból. Legyen így!

„Védem magam, hogy téged védjelek” (Anselm Grün)

Vissza