KiszelKati.hu

Képviselőjelöltjeink bemutatkozása - Karczewicz Ágnes

Személyes történetem és indíttatásom

Háromgyerekes édesanya és háromszoros nagymama vagyok, aki a tavalyi évtől nyugdíjasként, de továbbra is aktívan dolgozó óvodapedagógusként éli az életét. Lassan két évtizede annak, hogy Nagykovácsiba költöztem, és itt gyökeret eresztettem. Hiszem, hogy Nagykovácsi az a hely, ahol élhető lehet az élet. A munkámból adódóan közel 200 itteni család életének voltam hosszabb-rövidebb ideig részese, és legjobb tudásommal igyekeztem segíteni őket az egyik legszebb, de egyben legnehezebb élethivatás megvalósításában: a gyerekeik nevelésében.

Szívügyem Nagykovácsiban

-          Gyermektanösvények, mesetúra-útvonalak kialakítása

-          Közösségi arculattervezés

-          Fatestvér fásítási program településszerte

-          Szolgálati lakások kialakítása a pedagógushiány kezelésére

Nagykovácsi jelene-jövője

Továbbra is tenni szeretnék azért, hogy aki itt él, az a környezeti értékeket, a hagyományokat ismerve, közösségekben működve, kapcsolatokban kiteljesedve, családját és önmagát biztonságban tudva tervezhesse és valósíthassa meg elképzeléseit. A Szépkovácsi Egyesület egyik alaptó tagjaként olyan közösség részévé válhattam, mely értéknek tekinti a múltat, és építeni, jobbítani, segíteni, szépíteni szeretné az élhető, közvetlen környezetet a jelenben. Civil tevékenységemmel segítem a kisebb-nagyobb közösségek alakulását és olyan programok, mindennapi helyzetek teremtését, ahol jó együtt lenni, ahol egymásra találhatunk, kapcsolatba kerülhetünk.

Ezért ajánlom Kiszelné Mohos Katalint polgármesternek közösségünk számára

A családbarát település megteremtése számára nem csak szólam. Több évtizedes ismeretségünk alapján számomra mindezt feleségként, anyaként, nagymamaként és polgármesterként is hitessé teszi.

Vissza