KiszelKati.hu

Agglomerációs Jövő Bizottság – problémák közös megoldásáért

Nagy megtiszteltetés ért, amikor a Budakörnyéki Önkormányzati Tárulás polgármesterei az újonnan létrehozott Agglomerációs Jövő Bizottság elnökévé választottak. A bizottság teendője, hogy az agglomerációs létből fakadó legfajsúlyosabb feladatok közös megoldását koordinálja.

A ma legnépszerűbb agglomerációs települések néhány évvel ezelőtt még falvak voltak, tudtak egymásról, az ott élők számíthattak egymásra. A falvak vezetői is ismerték egymást és sokszor közös erővel oldották meg a problémákat. Ezen települések jellege az utóbbi évtizedekben megváltozott, agglomeráció lett, ami új kihívásokat állít a települések elé és elénk településvezetők elé. Az agglomerációs települések gyakorlatilag Budapest lakóövezetévé alakultak, de a finanszírozást és a fejlesztéseket önerőből kell megoldanunk.

A településeken (kertvárosi jellegük miatt) kevés az ipari tevékenység és kevés a helyben bejelentett vállalkozás, emiatt adókat többnyire ingatlan adó formájában tudunk beszedni, amit érhető okokból nem kívánunk az egekbe emelni.

A korábbi sorozatos belterületbe vonások eszkalálták a helyzetet és a települések elkezdtek finanszírozhatatlanná duzzadni. Az infrastruktúra sok esetben képtelen megbirkózni a robbanásszerűen megnőtt lakosság igényeivel.

A településeknek méretük miatt már régen szüksége lenne saját rendőrségre, tűzoltóságra, mentőállomásra, egészségügyi szolgáltatásokra és környezetbarát hulladékkezelésre (pl. komposztálás). Az óvodákban magas a gyermeklétszám, de kevés az óvodapedagógus. A közlekedés reggel és délután megbénul, a buszok szintén a dugókban araszolnak. Ezeket a nehézségeket bármely agglomerációs település felvázolhatná, a lakosság pedig joggal elvárja a megoldást.

A problémák kezelésében az ötletelés már kevés, stratégiaalkotás a feladat és együttműködés mind az érintett agglomerációs települések között, mind a lakossággal, mind Budapesttel, mind a kormányzattal. Közösek a problémák és a megoldásokat is közösen, összefogva kell kidolgoznunk. Egymástól vett jó gyakorlatokból, közös gondolkodással és együttműködéssel lehet megoldási stratégiákat találnunk. Ehhez volt szükség az Agglomerációs Jövő Bizottság létrehozására, ami a fenti törekvéseket keretbe tudja foglalni településeink lakossága érdekében.

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” (Széchenyi István) 

Vissza