KiszelKati.hu

Minden nap ünnep

(fotó: Siposné Miskolczi Éva)

Manapság minden napra jut valamilyen világnap, jeles nap, esemény.

Nemrég múlt el Szent Mihály hava, akinek névadójának napját, szeptember 29-én ünnepeljük. E jeles nap alkalmából Mihály napi vásárt tartott a Kispatak Óvoda apraja és nagyja. Szülők, gyerekek, óvodai dolgozók közösen teremtették meg a vásári hangulatot és készítették az ötletes vagy éppen ízletes portékákat. Hatalmas siker volt. Köszönjük!

Október elsején köszöntöttük az időseket, de ugyanez a nap a Zene Világnapjának ünnepe is. E nap örömére a Zeneiskola készült kis koncerttel és a közönséggel interaktív zenélésre. Igazán élvezetes volt, ahogy kicsik-nagyok feszült figyelemmel próbálták olvasni a „partitúrát”.  Ezért is nagy köszönet!

Bizony Nagykovácsi lakosai csak kapkodhatják a fejüket, ahogy egyik program a másikat éri, követni is nehéz a színes, változatos programlehetőségeket. Ajánlom mindenki figyelmébe az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár facebook oldalát és honlapját, valamint a nagykovacsi.hu önkormányzati honlapot, ahol tájékozódni lehet a programok tengerében. Nézegessék sűrűn, hátha találnak kedvükre valót.

„A hagyományőrzés nem a hamu imádása, hanem a tűz továbbadása.” (Gustav Mahler)

Vissza