barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzolar barzolar barzolar barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani
 Kiszel Kati -
KiszelKati.hu

A svábok kitelepítése emlékére

Magyar Ari: Tavasz volt 


Tavasz volt, épp hogy elcsitultak a fegyverek,

a romba dőlt ország fellélegezhetett.

Béke! Eljött végre - annyi szenvedés után…

az első békés május is, és a friss rügyek a fán.

Madarak vidáman daloltak a virágok között,

az emberek szívébe orgonaillatos remény költözött!

Élni újra, békében - tenni, dolgozni végre már,

hisz minden dolgos kézre millió munka vár!

De az idill után hamar borús lett az életünk!

„UKÁZ” jött: nem kell a sváb tovább már itt nekünk.

Bár 300 éve éltek itt, barátságban, békében szépen,

dolgoztak precízen, mint ahogy a csillag megy az égen.

Barátok voltak, munkában példaképek,

Istenfélő kedves, erkölcsös férfiak s fehérnépek.

Kevéske csomaggal nők, gyermekek és a szorgos férfiak,

szomorúan rótták az orgonavirágos utolsó utat.

A solymári romos vasútállomás és a marhavagonok…

csodálkoztak… Hová viszik őket, hisz régóta magyarok!

Madarak gyászdala kísérte őket csendesen,

daluk súlyosan visszhangzott a bánatos szíveken.

S ők vonultak némán, a szemükben félelem,

csak a mozdony dohogott, csattogott élesen.

Majd ez a hang is elcsitult, halkabbá válva,

csak a füstje terült rá a szakrális pilisi tájra.

Fojtón, könnyfakasztón, mint a gyászlepel.

Házuk, otthonuk képét fátyolos könnyük takarta el.

Ez a kép, mint megsárgult fénykép - máig velük maradt.

S az idő pergett tovább, már mennyi év elszaladt?

Hetven év repült el azóta, a seb - talán - behegedt már,

csak néha-néha tör fel bennük, hogy valami fáj.

Az erdő is sóhajt…, valamit vár a pilisi táj.

Sváb utódok néha vissza-visszatérnek,

az elhurcoltak már csak a szívünkben, lelkünkben élnek.

Tudunk-e lenni, mint régen, testvér-barát újra…

ha a szívünkben még fájón emlékszünk a múltra?

Testvérem, te sváb-magyar - igaz jó barát…

őseim nevében kérem a múltért a népetek bocsánatát.

És ígéretet, hogy jöhet bármi - közénk éket nem ver ő,

és remélem - utódaink számára… lesz még itt szebb jövő.

Pesthidegkút, 2016. 04. 16.

Vissza