barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzolar barzolar barzolar barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani
 Kiszel Kati -
KiszelKati.hu

Húszezer látogató

Éppen másfél éve, hogy elindítottam ezt az oldalt. Az induláskor azt gondoltam, ha három-négyezer látogatója lesz, teljesen elégedett leszek. Ezt a látogatószámot két hónap alatt elérte az oldal. Mára pedig túlléptük a húszezredik látogatót. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez nem jelent húszezer különböző olvasót, hiszen vannak, akik több eszközről jelentkeznek be, és ezeket a különböző eszközöket mind új olvasóként regisztrálja a rendszer. Azonban az olvasótábor fele vagy egyharmada is jelentős szám, mindenképpen érdemes arra, hogy a rendszeres kommunikáció egyik állandó eszköze legyen.

Köszönet mindazoknak, akik érdemesnek találják oldalam figyelemmel kísérését, és a blogbejegyzések mögött a polgármester mellett látják az embert is. Köszönet mindazoknak is, akik kérdeznek ítélkezés előtt (vagy inkább helyett), és meg is hallják a kapott válaszokat. Köszönet minden elolvasásért, minden meghallgatásért, minden megértésért és nem utolsó sorban minden szeretet-megnyilvánulásért.

„Egymást nem értjük meg, mert elsietjük a szavainkat. Véleményt mondunk, mikor még nincs is véleményünk. Válaszolunk, mielőtt megkérdeznénk. Kérdezünk valamit, s nem várjuk meg a választ. Jól mondta Freud professzor: Csuda, hogy drót nélkül telefonálhatunk, de még nagyobb csoda, hogy dróttal telefonálhatunk, és a legnagyobb csoda, hogy két ember a puszta szó által megérti egymást. (Elekes Ferenc)

Vissza