barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzolar barzolar barzolar barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani
 Kiszel Kati -
KiszelKati.hu

Nemzeti gyásznapon

Ünnepi beszéd

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk. Rendhagyó módon én ma mégse róluk fogok beszélni, bár vallom, soha nem lehet túl sokat emlegetni őket. Azonban fontos arról is beszélnünk, hogy a véres megtorlásnak a 13 aradi vértanú mellett közel 150 hazafi esett áldozatul, és számosan kényszerültek hosszú évekre emigrációba.

Szacsvay Imre azon vértanúk egyike, akiknek neve és tevékenysége szinte már feledésbe merült. Nagyvárad első országgyűlési képviselője, az országgyűlés jegyzője, a szabadságharc polgári vértanúinak legifjabbika, elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar polgári és nemzeti célokért való küzdelemben. Egyike volt a magyar szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek. Bár nem fogott fegyvert, hazaszeretete és bátor kiállása miatt vértanúhalált kellett halnia.

Legemlékezetesebb, legjelentősebb művei közé tartozik a Függetlenségi Nyilatkozat. Ezzel örökre beírta nevét a magyar nemzet történetébe. Megszerkesztésében, szövegezésében tevékenyen részt vett, ő olvasta fel és az ő neve szerepel a nyilatkozat aláírói között. Emiatt írta később egy elfelejtett nagyváradi költő, Katona Mihály: „Egy tollvonás volt bűne”.

A szabadságharc bukása után Kossuth hiába hívta magával az emigrációba. Azt válaszolta: „E népért éltem és e hazában akarok meghalni.”

Szacsvay ügyét különleges figyelemmel kezelték és a megtorlás során az elsők között vették elő. A perekhez jelentős mennyiségű adatot gyűjtöttek és részletes jegyzékeket állítottak össze. A kihallgatásokról egyetlen beszámolót lehetett megtalálni. A kihallgató kérdésére így felelt: „Én egy testületnek, a magyar országgyűlésnek egyhangúlag hozott határozatát hivatalos kötelességemnél fogva írtam alá. Ön jól tudja, én jegyző voltam, a függetlenség kimondásában éppen annyi részem van, mint a többi képviselőtársamnak”. A fővád ellene az volt, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatot ő fogalmazta és ő volt az egyik aláírója. Egyéb vád a felségsértés és a lázadás volt. Magára vállalta a Függetlenségi Nyilatkozat megírását, az árulás vádját viszont elutasította és kimondta, hogy ártatlannak érzi magát, így fogalmazott: „Nem bűn, ha valaki szereti népét, és hazájáért munkál.”

A halálos ítéletét a pesti Császári Királyi Haditörvényszék 1849. október 23-án hirdette ki. Még aznap levelet írt testvéröccsének, amelynek zársorai így hangzanak: Meghalok, ha kell, lelkem nyugodt, vétek sohasem terhelé, minden bűnöm az, hogy képviselői kötelességemet elébe tettem saját személyemnek. Édesapám kezeit és titeket kedves testvéreim ezerszer csókollak, az utolsó óra csendes és mély fontolgatásai közben kérlek, hogy emlékezzetek rám, de ne sirassatok. Még egyszer és örökre Isten veletek és áldás mindnyájatokra!”

Kegyelmi kérését elutasítják, kivégzésére másnap, 1849. október 24-én került sor. A pesti Újépület melletti fatéren akasztották fel Perényi Zsigmonddal, a felsőház elnökével és Csernus Manó pénzügyminiszteri tanácsossal együtt. Mosolygott, amikor a bitófa elé hajtották. Vigasztalta az a hit, amelyet utolsó üzenetében fogalmazott meg: „felviruland még a jog és igazság napja, amely alatt a munkás élet megtermi gyümölcsét, az anyagi jólétet, a polgári szabadság alapját.”

21 évig jeltelen sírban nyugodott, majd 1870. november 1-jén vele együtt kilenc vértanú közös emlékkövét avatta fel a Kerepesi úti temetőben a mai 1848–49-es parcellában a hálás utókor.

Szacsvay Imre, hősies helytállása, szabadság- és hazaszeretete a legtisztább példamutatás, ami mindig ott fog élni az utódok emlékezetében. Egy főhajtással, egy fohásszal tartozunk az ő és valamennyi vértanú emlékének, és innen a XXI. századból, Váci Mihály ma is aktuális soraival üzenjük, hogy érdemes volt.


Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! Mindig
érdemes lesz, hiszem!
Nehéz, s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj:
– a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.
Emelni, vinni vállon,
ki gyenge, s már kidől:
s mert rá is jut erődből,
ledöfne, úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni
kínban, azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük – már régen
nem értük – csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.
Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
vívni mégis azért, mi
csak együtt sikerül:
mindez ma sem volt könnyű,
– s nem lesz könnyű sosem –
de törvény előtt vállalt sors ez,
ha érdemes, ha nem!

(Váci Mihály: Ha érdemes, ha nem)


Vissza