barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzolar barzolar barzolar barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani barzo mekani
 Kiszel Kati -
KiszelKati.hu

Házasság hete

Valahogy nem tudtam megkedvelni a Valentin napot, bármennyire is ömlik ránk mindenfelől. Nem igazán szimpatikus számomra a „szeresd a párod egyetlen napon” féle hozzáállás. Persze könnyű ilyenkor elhalmozni egymást a szív alakú finomságokkal és csecse-becsékkel, mert kínálat van bőven, és nincs is ezzel baj, hiszen ez is egy kedves figyelmesség, egy gesztus lehet egymás felé. A sajnálatos az, hogy sokan ezzel le is tudják az évi „szeretet kötelezettségüket”.

Azonban az utóbbi években a Valentin nap környékén megjelenő Házasság hetét már figyelemre érdemes eseménysorozatnak tartom. Egyáltalán a házasság intézményét. Tudjuk, egyre kevésbé „divat” a házasság és még így is egyre gyakoribb a válások száma, talán éppen ezért lényeges figyelmet szentelni ennek az intézménynek és felhívni a figyelmet a fontosságára.

Sokat halljuk, mekkora dilemma egy nő életében, hogy a karriert vagy a családot válassza inkább? Számomra mindig is meglepő volt, hogy egy nő képes ilyen racionálisan és érzelemmentesen végig gondolni, hogy nem házasodik, nem vállal még gyerekeket, mert a karrierjét építi. Aztán nem ritka, hogy egyszer csak azon veszi észre magát, hogy a karrierépítés mellett megfeledkezett a párkapcsolat építéséről és lassan kifut a gyerekvállalás lehetőségéből is, pedig mindent meg tudna már adni a gyermeke számára.

Mögöttem 28 házas év van. Nem állítom, hogy a közel három évtized minden napja könnyű és zökkenőmentes lett volna, de szerencsésnek mondhatom magam, mert minden időszakban megtaláltam mi a fontos, minek kell elsődlegesnek lennie az életemben. Kezdetben volt három gondtalan közös évünk, amikor egymásra figyelhettünk, ezután következtek a gyerekek, amikor is ők voltak az elsők megelőzve minden mást (egymást is), most pedig életem azon szakaszába értem, ahol már megengedhetem magamnak, hogy a munkám, a hivatásom legyen az elsődleges. Egyik szakaszt se adnám semmiért, és egyik szakaszt se élhettem volna meg a férjem nélkül, illetve más lenne az értéke nélküle. Vannak persze hullámvölgyeink, ahogy bizonyára minden házasságban, de gyakran nevetünk magunkon és egymáson, meg tudunk bocsátani egymásnak, bíráljuk egymást, ha kell, közös célokért küzdünk, vannak álmaink, tiszteljük egymást és nem ijedünk meg a kompromisszumoktól se, és valahogy ez működik. És való igaz, ahogy a svéd közmondás tartja: az öröm, amin osztozunk, kétszeres öröm, a bánat, amin osztozunk, félbánat.

„Nem lehet felnőni egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást. (…) Nem lehet. Meg lehet nőni, de felnőni nem.” (Anna Gavalda)
Vissza